A New York-i Divathéten szeptember 11.-én a Bryant Parkban mutatta be Vera Wang a tavaszi kollekcióját. Saját szavai szerint az ihletet egy már elhunyt szobrász-,festő- és mérnöknő, Niki de Sainte Phalle műveiből merítette. A művésznő szabad, játékos stílusát, modern és egyedi műveit tekintette a kiindulási pontnak a ruhák megalkotásakor. A könnyedséget, játékos színeket és formákat kombinálta jóval fajsúlyosabb anyagokkal és árnyalatokkal. Ez a kettőség végigvonult az egész bemutatón, tükrözve egyben a tervezőnő lelki világát is,aki az elmúlt két évben veszítette el szüleit. Az elmúlás felett érzett bánat és az újrakezdés öröme, az élet végtelen körforgása hatotta át valamennyi alkotását.
Romantika és könnyedség, ezek sosem hiányozhatnak ruháiból, áttetsző opálos fényű anyagai, lágy esésű organza és taft ruhái idén is örömmel fogják eltölteni stílusának kedvelőit. Ahogy már a cikk bevezetőjében is utaltam rá, a finom vonalú ruhákban a különleges kiegészítőkkel modelljei a leláncolt angyalokhoz váltak hasonlatossá. A nyakláncok, karkötők szélességét és kinézetét egy jóra való női börtönben is megirigyelhetnék, nem beszélve az igazi metálos, csillogóan fényes színeikről. Ahogy Vera Wang mondta a show után arról, hogy milyen idén a tavaszi hangulat: a katonás találkozik az utcaival, a csibész a kislányossal. Míg más tervezők nem fukarkodtak a hiper-neon-extra színárnyalatokkal, addig Vera Wang a festőien párosított, összehangolt, harmonikusan visszafogott külsőre helyezte a hangsúlyt: alapszínei a fekete, a tengerészkék, a hamvasbarack-szín, díszítve a naranccsal, aranysárgával, violakékkel.
A feltünő ékszereken kívül a többi kiegészítő is érdemel néhány szót: találhatunk elképesztően magas egybetalpú cipőt, de tökéletesen lapos, már-már mokaszin jellegűen egyszerűt is. A táskákat épp úgy rabláncra verte,akár csak az ékszereket. Végre-valahára láthattunk egy-két darabot idei napszemüveg kollekciójából is: félelmetes külsejű távcső vagy kövekkel kirakott szögletes- ez itt a kérdés. A látottak alapján lesz mi közül válogatni az új kollekcióban, majd a tavasszal az is kiderül, mennyi kerülhet át ezekből kis hazánkba is. A hivatalos honlapon még mindig csak az őszi kollekció képei láthatóak, de addig is a ruhák és kiegészítők képei megtekinthetőek a New York Fashion oldalán az alábbi linken. Kellemes nézelődést!
A szerk.
Vera Wang tavaszi kollekció:
Vera Wang a webshopban: